Addigra már elég sok tapasztalaton túl voltam: elvégeztem jó pár felsőfokú iskolát, másoddiplomákat szereztem (köztük többet párhuzamosan, munka mellett); dolgoztam vezetőként, felelős beosztásban – szóval az életem nem szűkölködött sem feladatokban, sem kihívásokban, sem felelősségben. És én mindig helytálltam.

Alapvetően nagyon racionális voltam, amolyan „észlény” a szónak abban az értelmében, hogy szinte mindent „agyban” döntöttem el, tudatosan kontrolláltam. Határozott és pontos elképzeléseim voltak a világról és arról, hogy a dolgoknak hogyan kell lenniük, mi hogyan helyes.

Amikor babát vártam, szokásomhoz híven igyekeztem  mindent előre kitalálni, eltervezni , mindenre felkészülni (akkor azt hittem, tudom, mi vár rám . Ez a felkészülés a saját elképzeléseimhez mérten egész jól sikerült: voltunk szülésfelkészítő előadásokon, még szülőpozíciós jógán is; jártam kismama jógára, olvastam sok mindent a szoptatásról, volt egy remek és megértő nőgyógyászom; sokat hintaszékeztem (mert az jót tesz a babának…), sokat hallgattam ellazító zenéket, beszélgettem a csöppséggel, meséltünk neki, még baba-mama kapcsolatanalízisre is jártam…. Szóval megtettem mindent, hogy felkészülve várjuk ŐT.

Aztán megszületett. Ez volt az első, ami váratlanul ért: a szülés maga. Hiába olvastam és hallottam rengeteg mindent róla, hiába készültem rá, hogy hogyan lesz… A szülés maga közel sem úgy történt, ahogyan terveztük, nem úgy, ahogyan szerettem volna. Ez volt addigi felnőtt életemben szinte az első olyan komoly esemény, amikor az irányítás kicsúszott a kezeim közül és tehetetlennek éreztem magam.

De túl voltunk rajta és egészségesen született meg a lányunk: csak ez számított.

Aztán szembe találtam magam egy újabb ismeretlen helyzettel: milyen az, ha rám van bízva egy törékeny élet, egy csöppség, aki ismerős, mégis idegen. És ismét szembe találtam magam a problémával: hiába olvastam és tanultam rengeteget, ez a napi gyakorlatban vajmi keveset számított… Fáradt voltam, kialvatlan, úgy éreztem, nem vagyok elég jó anya. Ismeretlen volt számomra az érzés: bárhogy is igyekszem, mintha nem tudnék helytállni, nem jutok előbbre egyről a kettőre. Pedig azelőtt mindig tudtam, mi a dolgom, válsághelyzetben is tudtam, mit kell tenni…

[Közbevetés: Mivel manapság már nincsenek (vagy csak nagyon ritkán…) nagycsaládok, így a felnövő lányoknak nincs módjuk arra, hogy testközelből lássák-tapasztalják hogyan is kell gondozni egy csecsemőt. A nagycsaládokban a kislányok gondozzák-hordozzák saját kistestvéreiket, unokatestvéreiket stb. Erre nekünk többnyire nincs lehetőségünk, a saját kisbabánk az első pici baba, akivel „élesben” találkozunk, és nem mindig egyértelmű, hogyan tartsuk, hogyan fürdessük, hogyan pelenkázzuk, hogyan szoptassuk vagy mit csináljunk vele, ha sír…]

Csalódott voltam és teljesen tanácstalan. Illetve hát tanácsokkal pont hogy jól el voltam látva: a rokonság, a nagyszülők mind nagyon jól tudták, mit kellene tennem és mi lenne jó nekem és a gyerekemnek…

Természetesen jó előre beszereztem a fontosabb gyereknevelési kézikönyveket – hisz addig is mindent könyvekből tanultam meg, logikus volt, hogy most is a „szakirodalom” fog segíteni… miért pont most ne működne? Mikor úgy éreztem, zsákutcába jutottam, elővettem a könyveket. Egyik ezt mondta, másik azt. Próbáltam megtalálni az arany középutat. Rémes volt…

Végtelenül csalódott voltam, sőt: olykor a saját gyerekemre is haragudtam, hogy miért nem megy ez nekünk… hogy miért nem alszik végre, hogy én is pihenhessek egy kicsit!? Ördögi körnek tűnt az egész…

Szerencsére van egy nagyon jó barátnőm, aki egy hónappal korábban szült, mint én. Ő nagyon sokat segített: jó szóval, támogatással. Bár volt hordozókendőnk, de nem tudtuk használni. Ő mutatta meg először, hogyan kell helyesen megkötni.

Az egyik végeláthatatlannak tűnő sírós jelenet alatt próbaképp beletettem a lányunkat a hordozókendőbe. Az első perctől éreztem, hogy ez JÓ! Jó a kislányomnak és jó nekem is: mindketten nyugodtabbak lettünk. És innentől valami megváltozott bennem. Végre elkezdtem érezni, hinni és tudni, hogy IGENIS JÓ ANYA VAGYOK: időben megértem a gyermekem jelzéseit és megfelelő válaszokat tudok adni – és mivel a hordozásnak köszönhetően mindketten nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettünk és így én is egyre kipihentebb voltam, képes is voltam megfelelő válaszokat adni. Megnőtt az önbizalmam, végre kompetens szülőnek, jó anyának éreztem-tudtam-láttam magam.

Egyre közelebb kerültem a babámhoz. Már nem csak azt láttam benne, hogy valaki, aki „folyton engem akar” és mindig „kell neki valami” a nap 24 órájában, hanem végre eljutottam Hozzá, egyre jobban megismertem őt. Leomlott közöttünk a fal… és szépen idővel minden rendbe jött: bennem és bennünk.

Akkoriban talán még nem is volt számomra annyira nyilvánvaló, utólag láttam a folyamatot, hogy mindezt nagy részben a hordozásnak köszönhetem. Annak, hogy a gyermekem megkapta amire vágyott úgy, hogy közben a saját alapvető szükségleteimet is ki tudtam elégíteni (napi teendők, feladatok, kimozdulás otthonról stb.) nagyon jó hatása volt mindkettőnkre.

Az intenzív testközelség és együttlét orvosolta azt a lelki traumát is, amit a szülés alatt szereztem, ami akkoriban nem is tudatosodott bennem, csak dolgozott mélyen a lelkemben és zavart, és megakadályozott, hogy közel kerüljek saját gyermekemhez. Bűntudatom volt és magamat okoltam, hogy a szülés úgy alakult, ahogyan, nem az én korábbi elképzeléseim szerint történt, „nem sikerült jól”. Úgy éreztem, „nem teljesítettem elég jól”. Ez most sok év távlatából leírva furcsának és hihetetlennek tűnik, de valahol mélyen ilyen és ehhez hasonló érzések, gondolatok bújtak meg és kavarogtak bennem.  Elképesztő, de talán még a saját kisbabámat is felelősnek gondoltam azért, hogy nem ment minden a „terv szerint”. Ma már tudom, hogy kimerülten az ember sok butaságot tud összehordani. Ezért is olyan fontos, hogy legyen valódi támogató segítség egy kismama közelében.

A testközelség segített a szoptatásban is: egyre több tejem lett és a lányunk egyre jobban gyarapodott. Ez szintén megnyugtató volt , megerősített lelkileg is és sok erőt adott.

A hordozókendővel az alvási problémák is rendeződtek, megoldódtak. Az első néhány hétben ugyanis kézben ringattuk-hordoztuk a kisbabánkat, így is aludt el, a kezünkben. Ha ezután letettük, kb. negyedóra múlva sírva ébredt. Így ment ez szinte egész álló nap. A kendő azonban jó megoldásnak bizonyult: nem kellett letennem az alvó kicsit, hanem tehettem a dolgom, miközben ő rajtam pihent és szuszogott.

És hiába jöttek a mindenféle szirénhangok, hogy mi lesz majd, ha elkényeztetem, meg hogy ez nem jó neki stb. Én akkor már tudtam, hogy rátaláltunk AZ ÚTRA…  Ez pedig a testközelség, a hordozás.

Ha kérdéseid vannak, bizonytalan vagy, szívesen segítek neked!

Minden év őszén eljön az a pár nap, amit világszerte a babahordozás ünnepének szentelnek. Magyarországon az idén már 3. alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Babahordozó Hetet. A rendezvényeken a babahordozásé, a kötődő nevelésé, a válaszkész gondoskodásé és a természetes babagondozásé a főszerep.

A Nemzetközi Babahordozó Héthez kapcsolódóan az Ölelés Babahordozó Szakmai és Érdekvédelmi Egyesület (röviden Ölbebaba) idén az eddigieknél is nagyobb szabású programsorozattal várja az érdeklődőket szeptember-október során szerte az országban, sőt, határon túl is. A 2010. október 3-9. között zajló központi rendezvénynek idén is a józsefvárosi Kesztyűgyár Közösségi Ház ad otthont. A Hét kiemelt témája idén az érintés pszichológiája, az apák szerepe, és az éjszakai gondoskodás, de a szombati napon részt vehet a látogató gyászról, császármetszésről vagy szexről szóló kiscsoportos beszélgetésen is. Ezeken kívül természetesen idén is lesz vásár, fotókiállítás, hordozóeszközbemutató, és tombola. A szervezők egész héten babahordozási- és szoptatási tanácsadással várják az érdeklődőket, a rendezvény zárásaként pedig színes családi programok, csocsóbajnokság és a Bran együttes ír táncháza csábítja a Kesztyűgyárba a családokat.

A 6. kerületben okt. 5-én délelőtt hordozókendő tanfolyamok lesznek várandósoknak és kisbabásoknak. A részletekért KATT ide!

Ugyanott 14 órától 16 óráig pedig előadás és beszélgetés “Kötődés-hordozás: gyermeknevelés természetesen, testközelben” címmel.

A 4. kerületi Babahordozó Klubban Chikánné Fényes Viktória babahordozási tanácsadó előadását hallhatják az érdeklődők a Káposztásmegyeri Közösségi Házban (1048 Bp. Lóverseny tér 6.) 2010. október 6-án 9 órától. Az előadás után hordozási tanácsadás, próbahordozás és bemutató lesz. A helyszínen lehetőség lesz különböző hordozóeszközök kipróbálásra.

Mindenkit szeretettel várunk!

A rendezvényről további információ, illetve a részletes program a www.babahordozohet.hu honlapon található.

Az evolúciós folyamat során, amikor mi, emberek felegyenesedtünk, és két lábon kezdtünk járni, olyan változások következtek be a testünkben, amelyek rendkívüli módon megnehezítették az újszülött világra hozatalát. Ezért a természet úgy rendezte, hogy inkább előbb hagyjuk el a biztonságos anyaméhet, de még képesek legyünk megszületni. Ennek viszont ára volt. Születés után teljesen gondozóinkra vagyunk utalva, megfelelő ellátás nélkül meghalnánk.

A születés utáni első 9 hónap rendkívül fontos, mivel az agy 60%-a ekkor alakul ki. Ez arra utal, hogy valójában nem 9, hanem 18 hónapra kellene születnünk! És ahogy a genetikus mondja, ezért fontos az édesanya jelenléte, becézgetése, szeretgetése, ölelése, gondoskodása.

A dr. Czeizel Endrével készült videót megnézheted a kismamatitkok.hu-n >>

A minap egy női társaságban az egyik nagymama kedvesen érdeklődött a babahordozásról, a hordozókendőről. Lényegében a szokásos aggodalmak hangzottak el:

- Nem nől-e nagyon hozzá az édesanyjához a gyermek, ha hordozzák? Ha kicsit nagyobb lesz, majd hisztizni fog, hogy folyton fölvegyék.

- Nem lesz-e túlságosan önállótlan, “anyámasszonykatonája”, ha sokat van karban?

Szépen sorban mind megválaszoltam a kérdéseit, elbeszélgettünk.

Bár a “szokásos” témák voltak, a beszélgetés után mégis hosszasan elgondolkodtam. Azt teljesen természetesnek vesszük, hogy ha egy kisbaba éhes, megetetjük. Ha álmos, megteremtjük számára az alváshoz szükséges környezetet, elaltatjuk, ringatjuk. A testközelségre való igény pontosan ugyanolyan rangú és fajsúlyú igény, mint az éhség, szomjúság vagy fáradtság. Megismétlem, mert ez nagyon-nagyon fontos: valóban ugyanolyan igény, mint bármely más fizikai-biológiai szükséglet. Ebből következik, hogy a testközelség kielégítetlensége ugyanolyan hiányérzetet és fájdalmat képes okozni egy kisgyermekben, mint a gyötrő szomjúság vagy a mardosó éhség. (Hogy mi az alapja ennek az állításnak az bővebben itt olvasható.)

Miért gondoljuk hát, hogy egy kisbaba csak hisztizik, amikor a kezünkben szeretne lenni vagy hozzánk szeretne bújni, és mindezt sírásával adja tudtunkra, mert diszkomfort érzet esetén ez a kommunikációs csatornája? Egy pár hónapos kisbaba nem tud hisztizni. Csak akkor sír, ha problémája van vagy fáj valamije. Higgyük el végre, hogy az anyja és a testközelség utáni vágy számára legalább annyira fontos, mint a biológiai szükségletek kielégítése.

Hagynánk éhezni vagy szomjazni a gyermekünket? Ugye nem!? Akkor miért hagyjuk vágyakozni utánunk? Miért hagynánk sírni, mikor azt kéri, hogy a közelünkben lehessen?

Tréfásan azt szokták mondani, hogy a kisbabákban beépített vízszintmérő van: ha letesszük őket, sírni kezdenek – ha karban vannak, megnyugszanak. Nemde ugyanúgy sírnak, ha éhesek, és nyugodtak, ha a tele a pocakjuk? Nincs ez másképp a testközelséggel sem.

Ui: Ezt a bejegyzést néhány napja kezdtem el írni, és lám a szinergia elém vetette egy nagy tudású ember hasonló véleményét az ügyben. Szeretettel ajánlom minden olvasó figyelmébe!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek nyomd meg a “Tetszik” gombot!

Eszembe jutott az egyik könyv, amit nemrégiben olvastam: Gary Chapman – Ross Campbell: Gyerekekre hangolva (Harmat Kiadó 2006). Gary Chapman több könyvet írt már a szeretetnyelvekről. Öt alapvető szeretetnyelvet különböztet meg: minőségi idő, elismerő szavak, testi érintés, szívességek és az ajándékozás. Mindannyiunknak van egy elsődleges szeretetnyelve. Akkor érezzük leginkább, hogy szeretnek minket, ha ezen a nyelven “szólnak hozzánk”, ezzel tudják legeredményesebben feltölteni a “szeretet-tankunkat”. A Gyerekekre hangolva arról szól, miként működnek a szeretetnyelvek a gyerekek esetében, és hogyan tudjuk a szeretetnyelvüket megismerni, megérteni és a családi harmóniát segíteni ezzel a tudással.

A gyereknevelésben mindegyik szeretetnyelv fontos, de a szerzők különösen kiemelik a testi érintés szerepét. Sok-sok kutatás bizonyította már, hogy az elhanyagolt kisgyerekek lassabban fejlődnek, mint azok a társaik, akiknek bőséges testi kontaktusban és odafigyelésben van részük. Minden kisbaba igényli a testközelséget. Azoknak a kisgyermekeknek azonban, akiknek elsődleges szeretetnyelve a testi érintés, minden más szeretetkifejezésnél fontosabb, hogy sokat legyenek testközelben, sok és sokféle testi kontaktusban legyen részük. Ezeknek a gyerekeknek (családoknak) még fokozottabban ajánlott a hordozás, mert így maximálisan ki tudják elégíteni a kicsik testközelségre való igényét, melynek eredményeképp kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabbak lesznek ők és, és ezáltal szüleik is.

Mikor Flóra pár hónapos volt, az igényei és a praktikum vezetett el minket a hordozókendőhöz (mindig kézben akart lenni, mi pedig két hónap elteltével már nagyon nehezen bírtuk a kézben ringatást). Azóta már többszörösen is kaptunk megerősítést arról, hogy neki a testi érintés kulcsfontosságú szeretetkifejezési eszköze, és nagyon-nagyon jól tettük, hogy a hordozás mellett döntöttünk. Manapság már úgy látom, hogy az  ún. “többemberes” babák valójában nem több embert igényelnek, hanem sok-sok testkontaktust. Ezt pedig a hordozással könnyen megadhatjuk nekik (akár az anyuka is egyedül, ha napközben nincs segítsége).

Ha hordozóeszközt keresel, itt nézz körül!

10.00-10.40: Dr. Kenéz Judit A korai kötődés jelentősége
10.50-11.30: Szalacsi – Tóth Andrea A csodálatos anyatej, szoptatás
11.40-12.20: Fodor Enikő Bach és Deva virágesszenciák a várandósság alatt, szülésnél és utána; Schüssler arcdiagnosztika
12.30-13.10: Fodor Zsuzsanna Baba-mama jelölő
13.30-14.30: Szülés – szoptatás után is fitten a Kangoo-val! – bemutató/nyílt óra (A résztvevők száma korlátozott, előzetes bejelentkezés szükséges: T: 416-0886, 30 441-4575)
15-15.40: Kis Melinda Babamasszázs és baba-mama jóga mint a korai fejlesztés eszköze
15.50-16.30: Magyar Eszter Anya-magzat kapcsolatanalízis
16.45-17.45: Melicher Cecília Pocaklakó-daloló
17.55-18.40: Mészáros Anikó Helyes és biztonságos babahordozás – bemutató
18.50-19.30: Kis Melinda Szülésfelkészítés, kismama jóga, szülőpozíciók, papák felkészítése
19.40-21.15: Világra jönni – filmvetítés

Helyszín: 15. ker. Apolló u. 61. (GABA Medical Center)

Hordozni jó 1.

Hordozni jó 2.

Te is szeretnéd biztonságosan és kényelmesen hordozni gyermekedet minden életszakaszában? Megtanulhatod egy tanfolyamon! Itt tudsz jelentkezni!

• a szülőkkel egy ágyban
• a kiságyban, de a szülők ágya mellett közvetlenül (“oldalkocsis” megoldás)
• nem egy ágyban, de egy szobában alszanak a szülők és  a babák

Még mielőtt bárki fejét csóválná, hogy “milyen újkeletű badarság” ez már megint, gyorsan megjegyzem: a WHO ajánlása szerint a kisbabáknak ajánlott a szülőkkel egy szobában aludni minimum a babák 6 hónapos koráig.

Másrészt mint tudjuk, egyáltalán nem újkeletű dologról van szó, hiszen régen nálunk is teljesen általános volt a családi ágy, amelyben kicsik-nagyok együtt aludtak. Ennek nem pusztán gazdasági okai voltak, hanem biztonsági okai is: a kisbabák légzését is szabályozza az édesanya stabil légzése, ezzel megelőzhető pl. a bölcsőhalál.

Tudjuk azt is, hogy a természeti vagy természetközeli népeknél a mai napig teljesen általános az együttalvás, sokszor létkérdés. De nem is kell olyan messzire mennünk: Svédországban is teljesen elfogadott és általános  az éjszakai gondoskodásnak ez a fajtája.

Nálunk a mai napig sokszor nagy szemekkel néznek az együtt alvó családokra. Védőnők, gyerekorvosok is olykor riogatnak és az együtt alvás veszélyeire figyelmeztetnek, mert gyakran csak a tragikus eseteket ismerik (melyek azért történtek, mert bizonyos szabályokat nem tartottak be), és nincs kellően alapos ismeretük az együttalvásról.  Az együttalvásnak is vannak ugyanis szabályai, mégpedig a következők:

• A család kemény (nem süppedős) felületen aludjon,  melynek felületén nincsenek rések. Ne legyenek nagy puha párnák,  se túl meleg takarók az ágyban.
• Vigyázzunk, hogy ne melegedjen túl a kisbaba.
• A szülő nem lehet alkohol, altató, drog hatása alatt, valamint nem lehet rendkívül fáradt (mert ez esetben olyan mélyen aludhat, hogy esetleg nem érzékeli a baba jelzéseit).
• Dohányzó szülő ne aludjon együtt gyermekével (mert a leheletéből, bőréből párolgó anyagok károsak lehetnek a kisbabára is).
• Nem jó, ha a szülő kórosan elhízott, mert ez esetben nem biztos, hogy jól érzékeli a testhatárokat.
• Ha az édesanyának hosszú a haja, célszerű azt összefogni lefekvéskor.
• A kisbaba mellett közvetlenül az édesanyja legyen. Ne aludjon a nagyobb testvér vagy az apa közvetlenül mellette.
• Elég nagy és kényelmes legyen az ágy mindenki számára.

(A szabályok leírásáért köszönet Schneiderné Diószegi Eszternek.)

Egy humoros és egyben elgondolkodtató videó a témában. Az apuka mindkettejüknek megspórolhatná a kényelmetlenséget, ha egy közös nagy ágyban aludnának.

Az együttalvásról további információkat találhatsz itt: Együttalvás blog

És a kotodes.hu honlapon is sok hasznos információt találtok.

Hordozásra születik 1. oldal

Hordozásra születik 2. oldal

Az áprilisi számban pedig a helyes hordozásról írok majd.