Hordozás=elkényeztetés?

Sok kismama és anyuka, akikkel a hordozókendő tanfolyamokon találkozom, megkérdi: “Nem kényeztetem el a kisbabámat, ha mindig rajtam van a kendőben?” Erre a kérdésre mindig ugyanaz  a válaszom: “Nem.”

A kisbabák édesanyjuk pocakjában kilenc hónapon keresztül hozzászoknak a testközelséghez, a melegséghez, a (szív)hanghoz, a ringató mozgáshoz, masszírozáshoz. A születés kiszakítja őket ebből a megszokott környezetből, de ezután is várják az ismerős testközelséget. Ezért sírnak, ha elvesztenek minket szem elől vagy hosszabb időre magukra hagyjuk őket. Az anyaméhből kibújva sem kell nélkülözniük azonban a biztonságot adó melegséget, ha megadjuk nekik a hordozás élményét, amely ugyanazt az ismerős érzést és környezetet biztosítja a babáknak, amit a mama pocakjában tapasztaltak.

A természeti népeknél a hordozás ma is a babagondozás szerves része, sok helyen nem is tudnának másképp kisbabákkal közlekedni, dolgozni. Az emberiség 2/3-a ma is hordozza babáját. Ha a több száz éves tapasztalat nem lenne eléggé meggyőző és igazoló erejű a mai társadalom számára, lássuk a tudományos érveket!

Hajdanában-danában, mikor még nagyanyáink és anyáink neveltek kicsi babákat (minket :-), az volt a trend, hogy nem szabad elkényeztetni a kicsiket: időre etessék, altassák; nem kell mindig kézben lenni, legyen csak el egyedül (a kiságyában), az sem baj, ha sírdogál kicsit (vagy jobban – vérmérséklettől és türelemtől függően). Dióhéjban ennyi volt a nevelési filozófia. És nagyanyáink, anyáink ezt többnyire be is tartották, hisz okos emberek tanácsolták, akik “jobban tudták, mint ők”. Persze voltak “renitensek”, akik már akkor érezték, hogy ez az egész valahogy nem stimmel, és ha egy baba sír, annak nyilván oka van. A szívükre hallgattak, meg az ösztöneikre, és bizony elkényeztetés ide vagy oda, felvették, szeretgették, karjukon hordozták a kisbabájukat, nem hagyták sírni.
Teltek-múltak az évek és évtizedek. A nyugati világ egyre jobban megismerte az ősi kultúrákat, ezzel együtt az ősi családi viselkedésformákat (várandósság, szülés, gyermeknevelés stb.), és kezd visszatérni a gyökerekhez. Egyre többször hallani a kötődő nevelésről, (ős)bizalom kialakulásáról. Sok évtizednyi etológiai, kultúrantropológiai és pszichológiai kutatómunkával tudományosan is alátámasztották a kötődő nevelés létjogosultságát.

Bebizonyosodott hát, hogy a gyermekeknek (legfőképp az első hónapokban) intenzív testközelségre van szükségük. Ha a baba választ kap jelzéseire, igényeire, megtanulja, hogy számíthat ránk, kialakul benne a bizalom és a biztonságos kötődés.

Ellenkező esetben: ha hagyják sírni és nem elégítik ki igényeit, azt tanulja meg, hogy hiába „kommunikál”, nincs értelme, mert nem kap rá választ. Egy idő után pedig felhagy a próbálkozással. Úgy tűnik, megtanult pl. egyedül lenni, vagy egyedül elaludni, valójában azonban csupán azt tanulta meg, hogy hiába sír, hiába kér, hiába jelzi, hogy szeretne valamit, nem kap segítséget, megnyugtatást.

A kutatási eredmények sarkalatos pontjai az alábbiak:

Genetikai-biológiai érvek
Az embercsecsemő az utódgondozás szempontjából az ún. aktív hordozottakhoz tartozik: olyan reflexekkel születik (fogó reflex, ölelő reflex, terpesztő-guggoló reflex), melyek segíthetik, hogy gondozója testén (hordozva) ő maga is kapaszkodni tudjon. Ezek is azt mutatják, hogy az ember hordozásra születik.

Az embercsecsemő a pleisztocénban él, mint a neandervölgyi ember. Olyan ősi genetikai erők és programok élnek-munkálnak benne, melyek az egyedüllétet életveszélyes állapotként értelmezik. Nem csoda hát, ha gyermekünk kétségbeesetten sír utánunk, amikor egyedül hagyjuk. Ő nem tudhatja, hogy biztonságos otthonban van, ahol már nem élnek kardfogú tigrisek…

Másrészt az anyatej zsírtartalma is okot ad arra, hogy édesanyjától ne legyen sokat távol a kisbaba. Az anyatej kb. 2 órára elégíti ki a baba zsírszükségletét, jogos tehát, ha kb. ennyi idő múlva újra enni kér, és persze a szoptatás sokminden mást is nyújt (melegséget, biztonságot stb.), amire egy kisbabának elengedhetetlenül szüksége van.
Talán ezért van az, hogy a megfigyelések szerint az európai kultúrákban a hordozott babákat általában tovább is szoptatják.
Egy csecsemőnek, aki hordozásra születik, a testközelség és a mozgás ad biztonságot. Hordozás közben a babák ugyanazt élik át, mint a várandósság alatt az anyaméhben. Ez megnyugtató számukra. Nem csoda hát, hogy a hordozott babák nyugodtabbak, kevesebbet sírnak és ritkábban fáj a hasuk is.
Ortopédiai szempontok
A helyes eszközben való anatómiailag helyes hordozás segíti a baba csípőfejlődését, ill. korrigálhatóak a csípőproblémák (a csípő kötöttsége és a csípőficam is!). Terpeszpelenkára sincs szükség. Ha megfelelő eszközben és megfelelő pozícióban van a baba, akkor a feje, háta, gerince épp annyira van megtámasztva, amennyire arra fejlődési szakaszában szüksége van.
Idegrendszeri fejlődés
A babák idegrendszere, az idegpályák kapcsolódásai, a szinapszisok mind az őt érő hatások nyomán alakulnak ki. Az idegrendszeri fejlődést leginkább segítő ingerek: a mozgás, látás, hallás, tapintás. Ez mind a lehető legjobban teljesül a hordozás közben.
Végül pedig az az általános tapasztalat, hogy a hordozott babák nagyon nyitottak, barátságosak (gyakran előfordul, hogy nem produkálják a nyolc hónapos kor körüli szeparációs szorongásos tüneteket,nem félnek az idegenektől) és elég hamar önállóak lesznek. Ez nyilván annak köszönhető, hogy miután kielégült a testközelségre való igényük, könnyedén tovább tudnak lépni (egy igény, ha kielégül, elcsitul), szívesen fedezik fel a világot. Másrészt a hordozás megalapozza a korai kötődést, segít a(z ős)bizalom kialakulásában, így a kicsik bátran vágnak neki a környezet felfedezésének, hisz tudják, biztonságban vannak, mindig van egy biztos háttér, ahová visszatérhetnek, ha szükségét érzik.
Én sok mindent olvastam a várandósságom alatt, de a kötődő nevelésről nem is hallottam. Az első pár hónapban többnyire végtelenül fáradt és kimerült, elkeseredett voltam, sokszor pusztán a túlélésre játszottam. Ebben volt nagy segítségemre a hordozás és a kendő. A hordozókendő segített boldogulni: miközben a kislányunk megkapta, amit joggal igényelt (a szinte folyamatos testközelséget), az élet más területein is helyt tudtam állni. Ez pedig elvezetett a nyugalomhoz, kiegyensúlyozottsághoz. Kell ennél több?

Tudj meg minden lényegeset a babahordozásról és a hordozókendőről!

Hordozókendő tanfolyamok várandósoknak és kisbabásoknak

0 Hozzászólás “Hordozás=elkényeztetés?”


  • Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!