Hordozás jeges, csúszós időben

Ezen a télen el vagyunk kényeztetve, ez nem kérdés: sokszor esik a hó, lehet szánkózni, hógolyózni, hóembert építeni. Azonban a nappali olvadás és éjszakai fagy kombináció jeges utakat-járdákat is hoz. Óvatosan merészkedünk ki az utcára, jogosan.
Többen kérdeztétek, hogy ilyen jeges terepen is lehet-e hordozni, és ha igen, hogyan. Vannak, akik attól félnek, mi lesz, ha elesnek a hordozott babával és véletlenül ráesnek a kicsire.
Bár talán nem ez a hosszú kényelmes séták ideje, de sokszor előfordul, hogy ilyenkor is útra kell kelni. Hordozni ilyen időben is lehet. Mire figyeljünk?
Az első és legfontosabb dolog az óvatosság. Ilyen időben – hordozva vagy sem – oda kell figyelnünk, hogyan és hová lépünk. Sajnos az elővigyázatosság ellenére megtörténhet, hogy elcsúszunk, elesünk – velem is előfordult már egypárszor. De a lányomnak – a kisebb ijedtségen kívül – nem lett semmi baja. Amikor elcsúszunk, akkor ugyanis többnyire a fenekünkre esünk. Ha elöl hordozzuk a babát, akkor ilyen esetben teljesen védve van. Ha a hátunkra vettük a babánkat, akkor pedig azért van biztonságban, mert az ő feneke a miénknél magasabban van, tehát ő nem találkozik a jéggel. Kisebbeknél elcsúszás esetén a lába sem érinti a talajt, nagyobbaknál lehet, hogy leér a lába, de a sérülésnek ez esetben is igen kicsi a valószínűsége.
Összességében azt mondhatom, hogy jeges időben a hordozás nem veszélyesebb, mint bármely más közlekedési mód.
Megragadom az alkalmat egy kis “közvéleménykutatásra”: kommentekben várom a ti tapasztalataitokat is!

  • Hordoztok-e ilyen időben?
  • Ha igen, hogyan? Vannak-e jól bevált tippjeitek, trükkök?
  • Estetek-e már el hordozott babával? Történt-e sérülés?

1 Hozzászólás “Hordozás jeges, csúszós időben”


  • Sziasztok!

    Az én babám szeptemberi, így a téli hidegben jócskán hordoztam&mivel elhúzódott a tél, jutott belőle az elöl- és a hátul hordozásra is. Érdekes, bennem fel sem merült nem hordozni, hordozós kabátunk olyankor is nagyon jól jött, mikor extra hideg volt. Egyszer sem estem, vagy csúsztam el, de szerintem sokat jelent, hogy nem is féltem emiatt, nem ez járt a fejemben, pedig rengeteget gyaloglunk, nem szeretem a tömegközlekedést. Még azt se mondhatom, hogy hiper szuper téli cipőm volt, ami csúszásbiztos, bár igaz, tél vége felé (február végéns beruháztunk egy túrabakira a fent említett okok miatt. Tény, hogy nem jártam tűsarkúban 🙂 bár az egyik csizmámnak van egy kicsi, tömzsi sarka. A lényeg, hordoztam így is, úgy is 🙂

Szólj hozzá!