Kötődő nevelés – éjszaka is

A kötődő nevelés nem ér véget, amikor lemegy a nap. Ha valaki úgy érzi-éli, hogy igény szerint gondozza gyermekét (mármint a gyermek igényei és szükségletei szerint), akkor ez a fajta gondoskodás éjszaka is működik. Praktikusan úgy, hogy a kisbaba a szüleihez nagyon közel alszik. Ennek különböző változatai lehetnek:

  • a szülőkkel egy ágyban
  • a kiságyban, de a szülők ágya mellett közvetlenül (“oldalkocsis” megoldás)
  • nem egy ágyban, de egy szobában alszanak a szülők és  a babák

Még mielőtt bárki fejét csóválná, hogy “milyen újkeletű badarság” ez már megint, gyorsan megjegyzem: a WHO ajánlása szerint a kisbabáknak ajánlott a szülőkkel egy szobában aludni minimum a babák 6 hónapos koráig.

Másrészt mint tudjuk, egyáltalán nem újkeletű dologról van szó, hiszen régen nálunk is teljesen általános volt a családi ágy, amelyben kicsik-nagyok együtt aludtak. Ennek nem pusztán gazdasági okai voltak, hanem biztonsági okai is: a kisbabák légzését is szabályozza az édesanya stabil légzése, ezzel megelőzhető pl. a bölcsőhalál.

Tudjuk azt is, hogy a természeti vagy természetközeli népeknél a mai napig teljesen általános az együttalvás, sokszor létkérdés. De nem is kell olyan messzire mennünk: Svédországban is teljesen elfogadott és általános  az éjszakai gondoskodásnak ez a fajtája.

Nálunk a mai napig sokszor nagy szemekkel néznek az együtt alvó családokra. Védőnők, gyerekorvosok is olykor riogatnak és az együtt alvás veszélyeire figyelmeztetnek, mert gyakran csak a tragikus eseteket ismerik (melyek azért történtek, mert bizonyos szabályokat nem tartottak be), és nincs kellően alapos ismeretük az együttalvásról.  Az együttalvásnak is vannak ugyanis szabályai, mégpedig a következők:

  • A család kemény (nem süppedős) felületen aludjon,  melynek felületén nincsenek rések. Ne legyenek nagy puha párnák,  se túl meleg takarók az ágyban.
  • Vigyázzunk, hogy ne melegedjen túl a kisbaba.
  • A szülő nem lehet alkohol, altató, drog hatása alatt, valamint nem lehet rendkívül fáradt (mert ez esetben olyan mélyen aludhat, hogy esetleg nem érzékeli a baba jelzéseit).
  • Dohányzó szülő ne aludjon együtt gyermekével (mert a leheletéből, bőréből párolgó anyagok károsak lehetnek a kisbabára is).
  • Nem jó, ha a szülő kórosan elhízott, mert ez esetben nem biztos, hogy jól érzékeli a testhatárokat.
  • Ha az édesanyának hosszú a haja, célszerű azt összefogni lefekvéskor.
  • A kisbaba mellett közvetlenül az édesanyja legyen. Ne aludjon a nagyobb testvér vagy az apa közvetlenül mellette.
  • Elég nagy és kényelmes legyen az ágy mindenki számára.

(A szabályok leírásáért köszönet Schneiderné Diószegi Eszternek.)

Egy humoros és egyben elgondolkodtató videó a témában. Az apuka mindkettejüknek megspórolhatná a kényelmetlenséget, ha egy közös nagy ágyban aludnának.

Az együttalvásról további információkat találhatsz itt: Együttalvás blog

0 Hozzászólás “Kötődő nevelés – éjszaka is”


  • Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!