A hordozott babával való kerékpározás témája időről időre újra és újra felbukkan: minden évben nagyjából tavasszal/nyár elején.
Vannak érvek pro és kontra. Összeszedtem azokat az információkat, amelyeket érdemes végiggondolni a téma kapcsán.Először is a hivatalos verzió a kerékpárral való gyermekszállításról: “Kétkerekű kerékpáron egy 16. életévét betöltött személy legfeljebb egy, 10 évesnél fiatalabb gyermeket szállíthat a megfelelő gyermekülésen. Kettőnél több kerekű kerékpáron legalább 17 éves személy szállíthat utast.” (Idézet a KRESZ-ből.)
“Magyarra” lefordítva a dolgot ez annyit jelent, hogy kisgyermeket csak és kizárólag biciklis ülésben lehet szállítani. Ilyen ülésekből elég nagy a választék (kormányra szerelhető vagy épp a csomagtartóra; “áthelyezhető” vagy fix; esetleg még dönthető is stb.) Mindegyik ülés lényege, hogy a gyermek önállóan ül benne, és külön be van csatolva egy biztonsági övvel.
A fentiekből következik, hogy ilyen ülésben csak akkor szállítható a gyermek, ha már tud ülni. Van tehát 6-8 hónapunk a baba születésétől, amikor választanunk kell: vagy nem biciklizünk babával együtt, vagy úgy kerekezünk, hogy magunkra kötjük a bébit. A vélemények megoszlanak a témával kapcsolatban.
Vannak, akiknek a biztonság a legfontosabb, és csak akkor ülnek kétkerekűre, amikor a baba már tud ülni, és biciklis gyerekülésben szállítható. A kerékpáron való közlekedéshez másik biztonsági eszköz is jár: a biciklis sisak (gyereknek és felnőttnek egyaránt.)
Vannak, akik a gyakorlatiasságot választják, és hátukra kötött babával kerekeznek (ha már hordozott babával biciklizik valaki, az biztos, hogy mindenképp a hátán kell legyen a kisgyerek!!!) Azt vallják, számukra ez a megoldás épp olyan biztonságos, mintha ülésben lenne a baba.
Elvben és a gyakorlatban lehet így is, lehet úgy is. Akik azonban a hátukra kötött babával kerékpároznak, jobb, ha tudják: ha megállítja őket a rendőr, csak a két szép szemükben, beszélőkéjükben és a csáberejükben bízhatnak, ha el akarják kerülni a büntetést. A jelenlegi rendelkezések szerint ugyanis ez a közlekedési mód nem szabályos.
Választhatunk azonban más praktikus eszközöket is a családi biciklitúrákhoz. Ilyen pl. a biciklis utánfutó. Ez teljesen szabályos és biztonságos is.
A fentiekkel nem az volt a célom, hogy bárkit befolyásoljak, pusztán az, hogy a tények és tapasztalatok fényében gondolkodj el: neked melyik megoldás a legmegfelelőbb.
Kapcsolódó anyagok:






Én muszájból időnként biciklizek,előre kötött babával elektromos kerékpáron,nem forgalmas úton,vidéken tehát nem belvárosi forgalomban ott lehet egyedül sem mernék:)Lényeg hogy ép múlt pénteken kérdeztem meg egy rendőrt az ovis gyereknapon,azt mondta a KRESZ egyértelműen nem rendelkezik erről,itt ebben a városban nem fognak megbüntetni miatta.Tény hogy vidéken legalábbis borzalmas módokon szállítanak sokan gyereket,vagyis simán a csomagtartón,esetleg vázon,kormányon,jobb esetben műanyag hintából és műanyag székből vagy hajlitott vasból készített ülésekbe,illetve sokan,köztük a két nagyobb gyereknél én is elől hátul kisűlésben,ami ugye együtt szintén nem szabályos….ezeknél a hordozó biztosan biztonságosabb még ha ugyanúgy nem szabályos akkor is….lényege a mondanivalómnak hogy a gyakorlatban a rendőrök sorra büntethetnének rengeteg kerékpárost,de mint mondták nem egyértelműek ebben a szabályozások igy max figyelmeztetnek,itt felénk legalábbis(Hajdú-Bihar,kisváros)
sjuti!
Köszönöm, hogy leírtad a tapasztalataidat. Igen, a hordozott babákról a KRESZ valóban nem rendelkezik, de arról igen, hogy milyen módon lehet gyermeket szállítani kerékpáron, és ebbe a leírásba a hordozás nem fér bele.
Egyébként bár én üléspárti vagyok, el tudok képzelni olyan helyzetet, amikor mégis hordozott babával kerékpároznék: épp vidéken, ahol nincs forgalom – még a bicikliúton sem. Persze elesni ott is lehet…
Egyébként én még nem találkoztam olyan biciklissel, akit rendőr megbüntetett volna. Vidéken pl. sorra dülöngélnek a biciklikkel a kocsmából hazatérők, de őket se büntetik meg soha… Pedig bringával elvileg ugyanúgy nem lehet alkoholt inni, nem?
no nálunk azért büntetnek sorozatosan,a lámpa hiányáért,a helységnévtáblán kívül a láthatósági mellény hiányáért illetve ittas kerékpározásért kifejezetten:)
Kicsit megnyugodtam, hogy mégiscsak őrzik a rendet a hivatalos szervek – legalábbis felétek
Szia.Kissé tanácstalan vagyok a szállítással kapcsolatban.Remélem tudsz segíteni.Van egy 6 éves kislányom és már több mint 22 kg.Végignéztem a gyereküléseket,de mind csak 22 kg.-ig használható.Mivel egyedül még nem kerékpározhat főúton,22kg felett mi a teendő?
Anita!
Én is csak néhány márkát ismerek, nem mindet. A Magyar Kerékpárosklubnál érdeklődj, ők biztosan tudnak tanácsot adni: http://kerekparosklub.hu/kapcsolat-0
Amikor az én húgom pici volt, rendszeresen jártunk családostul, iskolával különféle túrákra.
Vettünk egy gyerekülést biciklire. Beleültettük, és elindultunk. Persze csak a környező helyeket jártuk be. Hihetetlenül élvezte!
Egy dologra viszont figyelni kell: 10-20 kilóval nehezebb lesz a kerékpár, amit hajtanunk kell.
Kanyarodásnál nagyon kell erre figyelni, illetve akinek egy picit bizonytalanabb az egyensúlyérzéke, az főleg eleinte csak a környező utcákban, játszótéren eddzen!
Én is bicikliülés párti vagyok! Az stabilan tartja a gyereket, a nagyobbal kb. fél éves kora óta tekerünk, eleinte nehéz volt benntartani, de mindig adtunk neki valami játékot…és ma már szeret benne hosszabb ideig is túrázni velünk.. Bukósisak fontos! -Néha mi sem szoktunk rövidtávon, de a baj bármikor megtörténhet!! A kicsi lányom még csak 4 hónapos, most nem tekerünk annyira, bár vettünk egy utánfutót, de sajnos még ki sem próbáltuk élesben…, a férjem belefogatta a babahordozót (autósülést) erősen. Én nem merném a hátamra kötni,és még tekerni is vele.., biztos aggódnék, hogy mi van vele.., de nekem a hordozókendő sem a favoritom-., de nem is vagyok ellene-az 1. hónapban sokat segített..
Szerintem használtan nem is olyan vészesek a műanyag lábtartós ülések, figyelni kell, hogy jó minőségű legyen.